INNOTRANS 2018

Idén ismét összegyűltek a közlekedéstechnológia nagyjai. Berlinben került megrendezésre 2018. szeptember 18. és 21. között az Innotrans 2018 kiállítás és vásár. A két évente meghirdetett rendezvényre idén 61 országból több, mint 3.000 kiállító érkezett és mutatta be a személy- és áruszállítási iparág újdonságait, a legújabb fejlesztésű vonatokat, néhányat már vonatvezető nélkül.

letöltés

A vasúti közlekedés mellett fontos szerepet kapott az elektromos buszközlekedés (a buszok bemutatására 2016 óta van lehetőség), illetve az IT szektor - számos digitális megoldás került a látogatók elé a járművek karbantartására, az akadályok felderítésére, az utasok tájékoztatására és a jegyértékesítésre vonatkozóan. A buszokkal együtt 155 jármű érkezett Berlinbe. A legtöbb nem német kiállító Franciaországból, Olaszországból és Kínából érkezett.

Az Innotrans sajátossága az a 3.500m hosszú kültéri bemutató sínpálya, melyen a tartálykocsis vonatoktól a nagysebességű személyszállító vonatokig minden kiállított vasúti jármű bemutatásra kerül.

Frei- und Gleisgelände auf der InnoTrans 2016
Vonatok

A 2018-as Innotrans kiállításon a ZF megmutatta, hogy termékei a vasúti- és az autóbusz technológiában egyaránt nélkülözhetetlenek.

zf-logo-gallery-landscape-large
IMG_1245
IMG_1249
IMG_1248

ZF_InnoTrans-2018_PI_02.01_EcoWorld_2-Irish-Rail_press_imageA hajtás- és alváztechnológia területén piacvezető vállalat olyan alkatrészeket és rendszereket kínál, amelyek hatékonyabbá teszik a vasúti forgalmat, változatlanul ügyelve az utasok biztonságára és kényelmére.

Ezzel jelentősen hozzájárul például a nagysebességű szektor további bővítéséhez, ahol már nem számít új hírnek a 380 km/h-ig terjedő menetsebesség, és amelyben a sokkal nagyobb sebesség elérése cél. A ZF innovatív technológiája segíti a tömegközlekedést a világ összes városában és nagyvárosában. Biztosítja, hogy a városi elektromos metróvonatok és villamosok használata alacsony zajkibocsátást eredményezzen, és ezáltal javuljon a városokban élők életminősége.ext

 

A következő berlini Innotrans 2020. szeptember 22-25. között kerül megrendezésre.