ZF siker az Automechanika kiállításon

Majd 3 év leállás után 2022-ben ismét megnyitotta kapuit az Automechanika, mely az autóipari szakkiállításokat tekintve az egyik legátfogóbb és legfontosabb kiállítás. Az iparágból sokféle résztvevő megjelenésére lehet számítani ezen a kiállításon, a gyártóktól a szolgáltatókon át a kereskedőkig. A rendezvény célja elsősorban az innovációk megismertetése, de emellett magtalálható a legújabb alkatrészek-tartozékok palettája, a klasszikus autómodellek és új műhelymegoldások is.

Az Automechanika a németországi Frankfurtban egy kétévente megrendezésre kerülő vásár, mely 315.000 m2 rendezvényterületet foglalt el. Az idei kiállítást szeptember 13. és 17. között rendezték meg. Végre ismét lehetőség nyílt a személyes találkozásokra, természetesen a távolság és a higiéniai szabályok betartásával.

Több, mint 2800 kiállító 70 országból volt jelen, és 78.000 látogató érkezett a vásárra 175 országból.

A leglátogatottabbak a digitalizáció, a napenergia és az alternatív hajtásrendszerek terén alkalmazott innovatív technológiákkal foglalkozó cégek standjai voltak.

A vásár izgalmas része az Innovation Awards. A díjra az autóipari cégek a következő kategóriákban nyújthatták be innovációikat: E-Mobility, Data & Connectivity, Workshop & Service Solutions, Parts & Technology Solutions, Body & Paint, Car Wash & Care, Kiegészítők és felszerelések, valamint Haszonjárművek. Az idei díjnyertes termékek egyértelműen a digitalizációra, az új mobilitásra és a fenntarthatóságra helyezték a hangsúlyt. 

Új nyitó eseményként a vezérigazgatói reggeli a Forma-1-es profikkal, Mika Häkkinennel és Mark Gallagherrel indult a vásár első napján. A versenyszakemberek megosztották meglátásaikat a technológiai újításokról és arról, hogyan alkalmazkodtak hozzájuk. Az eseményt a ZF Aftermarket támogatta.

Nagy hangsúly irányult az autók alvázához készült új termékekre, mint például a személygépkocsi légrugók és a légrugós kompresszorok, de természetesen kiállítók nagy része az elektromos járművekre koncentrált. A vásár ideje alatt több, mint 350 rendezvényt, ingyenes workshopot és bemutatót tartottak a kiállítók.

A ZF standján számos látogató megfordult. A világméretű cég igen fontosnak tartja a piaci szereplők közötti szoros eszmecserét és a széles körű know-how átadását, amely jól látható volt a ZF Aftermarket új standkoncepciójában és programjában. Nagy piactér, számos élő előadás és kiterjedt képzési program várta az érdeklődőket a vásár fórumán.

A vásáron új, személyautókhoz fejlesztett Sachs légrugóval és Wabco légrugós kompresszorokkal jelent meg a ZF. A Sachs légrugók kiváló minőségű, korrózióálló anyagból készülnek, hosszú élettartamúak és rendkívül ellenállóak a külső hatásokkal szemben. Könnyen eltávolíthatók és felszerelhetők a személyre szabott és precíz geometriájuknak köszönhetően. A Sachs márka új terméke kezdetben a külön elhelyezett rugókkal és lengéscsillapítókkal rendelkező járművekhez érhető el, mint pl. Audi, BMW és Mercedes-Benz, de a Citroën is. 

Szintén az Automechanika 2022 kiállításon ünnepelte világpremierjét ZF Aftermarket által, TRW márkanév alatt kifejlesztett javítókészlet a féknyeregekhez. Ez a készlet 228 eredeti TRW alkatrészt tartalmaz gyorsan mozgó féknyergekhez – beleértve a vezetőcsapokat, a tömlőt, a csavarokat, a porvédő sapkákat és a zsírt. Ezekkel a készletekkel legfeljebb 60 féknyereg javítható. Az egyes alkatrészek utánrendelésre van lehetőség. Ezenkívül a ZF Aftermarket egyedi féknyereg-javító készletei a kevésbé keresett járműmodellekhez külön-külön is kaphatók. Ugyanez vonatkozik a további pótalkatrészekre, például a dugattyútömítésekre.

Az e-mobilitás nagyköveteként a ZF jelentősen bővített az elektromos és hibrid járművek termékportfólióját is, és most először kínálunk e-fluidokat elektromos és hibrid járművekhez. 

A ZF idén is, mint az eddigi kiállítások alkalmával, több újdonsággal is szolgált mind a látogató közönség, mind a szakmabeli kiállítók számára. A ZF támogató partnerként áll mind a műhelyek, mind a gyártók rendelkezésére személygépkocsi- és haszongépjármű kategóriában karbantartás-javítás és értékesítés kategóriában egyaránt.

 

A következő nemzetközi autóipari vásárra 2024. szeptember 10. és 14. között kerül sor, tervek szerint szintén a frankfurti vásárterületen.